2-1-re verte a Fidesz az ellenzéket a budapesti időközi választásokon

választás

Három budapesti választókerületben tartottak időközi választást vasárnap, kettőt Újbudán, egyet Zuglóban. Mindenhol képviselőket választottak, de az eredmények a képviselő-testületek összetételét nem befolyásolják, mivel jelentős az ellenzéki többség ezekben a kerületekben – írja a Hvg.hu.

Az időközi választásokra – mint korábbi hírünkben írtuk – azért volt szükség, mert az eddigi képviselők ellenzéki színekben bejutottak a parlamentbe.

Újbudán az egyik körzetben az összellenzéki támogatással indult momentumos jelölt, Lados Tamás nyert a fideszes Elekes Tamással szemben, ezt az egy helyet sikerült megtartani a háromból.

A momentumos Lados Tamás nyerni tudott Újbudán

A másik körzetben a fideszes Jankó István nyert a szintén összellenzéki támogatással indult Devecseri Mátyással szemben.

Zuglóban is a Fidesz nyert, Juhász-Péter Pál 70 szavazattal szerzett többet, mint az ellenzéki pártok által támogatott Kökény Dalma Ilona. A helyzetet bonyolította, hogy a helyi MSZP nem állt be a jelölt mögé – itt a polgármester is szocialista Horváth Csaba személyében –, és indult egy erős civil jelölt is.

Kapcsolódó cikkek