A 60 éves Alain Robert a francia főváros Défense üzleti negyedében található Tour Total Energiest mászta meg biztosítás nélkül.
„Azt az üzenetet akarom közvetíteni az embereknek, hogy 60 évesnek lenni semmiség. Még mindig lehet sportolni, aktívnak lenni, és mesés dolgokat csinálni” – mondta a Reuters hírügynökségnek.
Hozzátette, a mászásnak a globális felmelegedésre való figyelem felhívása is célja volt.
Miután felért a torony tetejére, állítólag letartóztatták.
Robert korábban már számos alkalommal megmászta a Tour Total Energiest. Ezúttal mindössze 60 perc alatt ért fel a csúcsra – írja a Defense 92 hírportál.
„Néhány évvel ezelőtt megígértem magamnak, hogy amikor elérem a hatvanat, újra megmászom ezt a tornyot, mert a 60 év Franciaországban a nyugdíjkorhatárt jelképezi, és azt gondoltam, ez egy jó párhuzam” – mondta a mászás után.
Robert a hírnevét a magas épületek megmászásának köszönheti. Korábban a dubaji Burdzs Kalifa, a világ legmagasabb épületének tetejére is feljutott.
A mutatványait általában előzetes bejelentés vagy engedély nélkül hajtja végre, így többször letartóztatták. (via BBC)