Erős földrengés rázta meg Mexikót

külföld

Erős, 7,6-os földrengés volt a nyugat-mexikói La Placita de Morelos település közelében hétfőn, a Csendes-óceáni Szökőárjelző Központ (PTWC) cunami veszélye miatt adott ki figyelmeztetést a partvonal egyes szakaszain.

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a Michoacán államban észlelt földmozgás fészke 15 kilométeres mélységben volt. Esetleges áldozatokról, illetve komolyabb károkról egyelőre nincsenek értesülések.

Emberek várakoznak az utcán a rengések után Mexikóvárosban
Fotó: PEDRO PARDO/AFP

A PTWC figyelmeztetést adott ki, hogy Mexikó nyugati partvidékének egyes szakaszain a dagály szintjéhez képest 1-3 méteres szökőár lehetséges, Kolumbia, Costa Rica, Ecuador, Honduras, Salvador, Panama, Guatemala, Nicaragua és Peru esetében viszont ez 30 centiméternél is alacsonyabb lehet.

Korábban már kétszer is sújtotta az országot erős földrengés szeptember 19-én: 1985-ben több ezer ember halt meg, míg 2017-ben több mint 350 áldozata volt a katasztrófának. (MTI, Reuters)