Zunyou Wu, a Kínai Járványügyi és Járványmegelőzési Központ (CDC) vezető járványügyi szakértője arra figyelmeztette a helyieket, hogy „ne érintkezzenek külföldiekkel”. A poszt vitát váltott ki, egyesek rasszistának bélyegezték, a kommenteket azóta letiltották a platformról.
„Az esetleges majomhimlő-fertőzés megelőzése érdekében és az egészséges életmód részeként azt javasoljuk, hogy ne legyen közvetlen bőr-bőr érintkezés külföldiekkel” - írta Wu úr szombaton a Weibo oldalán. Wu emellett arra is felszólította a helyieket, hogy kerüljék az érintkezést a külföldről az elmúlt három hétben visszatért utazókkal, illetve idegenekkel.
A délnyugati Csungking városából jelentették az első majomhimlős esetet egy külföldről érkezett személynél, az nem tisztázott, hogy az illető kínai állampolgár vagy külföldi volt-e.
A majomhimlő nem nemi betegség, bárki elkaphatja, akár úgy is, hogy olyan felülettel vagy anyaggal érintkezik, amin megtalálhatók a fertőzött személy testnedvei. Leggyakoribb tünete a kiütés, a láz és a fejfájás. A majomhimlő miatt a WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Világszerte 60 ezer esetet rögzítettek eddig. (BBC)