Brad Pittről egy finnországi kiállításon derült ki, hogy egyébként szobrász

MŰVÉSZET

Kisebb meglepetést sikerült prezentálnia Tamperében a Sara Hildén művészeti múzeumnak, ahol kiderült, hogy a hétvégén bemutatott szobrok egy részét Brad Pitt készítette.

Fotó: JUSSI KOIVUNEN/AFP

A kiállításon alapvetően Thomas Houseago brit művész alkotásait mutatták be, ennek a kiállításnak a részeként tették ki Pitt szobrait, sőt, Nick Cave kerámiáit is, mert egy sztár még nem volt elég.

A Guardian beszámolója szerint Pitt kilenc műve között látható egy „lövöldözést ábrázoló”, gipszlap, illetve egy ház alakú szilikonszobor-sorozat, benne különböző lőszerekkel.

„Nekem ez az önreflexióról szól. Arról, hogy mit rontottam el a kapcsolataimban, miben hibáztam. (...) Ez az egész az általam csak radikális önleltárnak nevezett helyzetből jött, abból, amikor brutálisan őszinte vagyok magammal, és számba veszem azokat, akiket esetleg megbántottam, vagy azokat a pillanatokat, amiket egyszerűen elrontottam” – mondta Pitt a kiállításon.

Fotó: JUSSI KOIVUNEN/AFP

Azt, hogy a múzeumban ott lesz Brad Pitt, nem jelentették be előre, de Nick Cave-et se nagyon reklámozták be. Az ausztrál zenész korábban egyébként tanult festészetet, a mostani kiállításon pedig 17 kézzel festett kerámiafigurát mutatott be, amelyek „az ördög életét ábrázolják”.