Árulásnak számít az önkéntes megadás, az orosz katonáknak kötelességük az életük árán is harcolni

háború

Az önkéntes megadás árulásnak számít, még akkor is, ha a magára maradt, lőszerből kifogyott katona az életét menthetné ezzel, mondta az e1.ru portálnak adott interjújában az Állami Duma védelmi bizottságának elnöke, Andrej Kartapolov.

Kartapolov szerint a katonák árulást követnek el, amikor önként leteszik a fegyvert, mert azzal átállnak az ellenség oldalára.

Orosz tüzérségi támadás elől fedezékbe húzódó ukrán katona Liszicsanszk közelében, a szeverodonecki csatában 2022. május 23-án.
Fotó: ARIS MESSINIS/AFP

Szerinte a katonai esküben és a katonák kötelességeiben le van írva, hogy semmi, még a halálos fenyegetés sem kényszerítheti megadásra az Orosz Föderáció katonáját. Amikor az interjúztató felvetette, hogy meg kéne változtatni az eskü szövegét, mivel a modern változatban senki sem esküdött meg, hogy életét adja a hazáért, Kartapolov tiltakozott. Szerinte a változtatásnak semmi értelme, az embernek szeretnie kell a hazáját, majd azzal példálózott, hogy a "különleges katonai műveletben" részt vevők között akadtak, akik kézigránáttal robbantották fel magukat, ukrán katonákat is meggyilkolva.

A riporter felvetésére, miszerint nem mindenki képes arra, hogy életét adja a hazájáért, később hozzátette:

„Nem mindenki, nem mindenki, de azt hiszem, néha jobb a hősi halál, mint szenvedni és az árulás bélyegével együtt élni.”