Megjelent egy 80 másodperces werkfilm Rákay Philip Petőfi-filmjéről, amiben a Fidesz-frakcióülésre is hivatalos influenszer-forgatóönyvíró-producer legalább ötször feltűnik.
Rákay a Fidesz kötcsei találkozóján jelentette be, hogy végeztek a forgatással. Legalábbis amikor arról kérdeztük, hogy vannak-e megszorítások Magyarországon, azt mondta: „Nézze két nappal ezelőtt fejeztem be minden idők egyik legnagyobb magyar filmjének forgatását, és én mint egy időutazó most valahogy a 19. században érzem magam. Úgyhogy próbálnék visszazökkenni.”
A Napi.hu április cikke szerint Rákay Philip Petőfi-filmje 4,5 milliárdos gyártási, 85 milliós gyártás-előkészítési és 10,1 milliós forgatókönyv-fejlesztési támogatást kapott, ami mellé a Nemzeti Filmintézet (NFI) a választások előtt még hozzácsapott 200 millió forintot. Így a lap számításai szerint az adókedvezmény-rendszeren keresztül igénybe vett támogatással együtt
Rákayék 6,1 milliárd forintért készíthetik el az eddigi legdrágább magyar filmet.
A Petőfiről szóló film elkészítésére egyébként eredetileg Bereményi Gézát kérték fel, aki Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel együtt meg is írta a szinopszist, ami tetszett is a döntéshozóknak. Bereményi a Klubrádióban azt mondta, ezután szóltak nekik, hogy a filmkészítés jogát inkább Rákay Philipnek adták.
A Most vagy soha című film a Nemzeti Filmintézet januári közleménye szerint 2023-ban kerülhet a mozikba. A film forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írták. A producerek: Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip. A rendező pedig Lóth Balázs (A mi kis falunk) lett. A közlemény szerint ez lesz minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmje Petőfiről, a márciusi ifjakról és arról a 24 óráról, ami „megváltoztatta Magyarország történetét és mindmáig meghatározza a magyar kultúráról és függetlenségről való gondolkodásunkat”.
Így érkeztek a résztvevők Orbán Viktor évadnyitó eligazítására, amit a nyilvánosság kizárásával tartanak.
A Petőfi-film több milliárdos munkálatai után még mindig nem talált vissza teljesen 21. századba.
Érthető: még sosem filmezett a volt műsorvezető.