Nem lesz egyszerű, ha egyáltalán lehetséges, harcra kész, a háború kimenetelét valóban befolyásolni képes haderőt teremtenie Vlagyimir Putyinnak a múlt szerdán elrendelt „részleges” mozgósítással, véli legfrissebb, szinte teljes egészében a mozgósítás problémáiról szóló elemzésében az Institute for the Study of War (ISW). A sikeres mozgósításnak ugyanis szinte egyetlen feltétele sem adott:

• az orosz vezetés nem teremtette meg azt a kommunikációs keretrendszert, amiben joggal várhatná el, hogy az orosz polgárok lelkesen vonuljanak hadba;
• a mostani mozgósítást megelőzően az elmúlt egy évben már négy, kisebb mozgósítással valószínűleg mindenkit besoroztak már, aki önként csatlakozott volna a haderőhöz;
• az orosz hadsereg 2008 utáni, félbemaradt reformjával leépítették azt az infrastruktúrát, amely képes lenne levezényelni egy sikeres mozgósítást.

Hagyományosan, bár példa rá az elmúlt évszázadban csak a két nagy világháború idején volt, az orosz hadsereg 2008-ig, amíg tömeghadseregként létezett, a mozgósításra épült. A Szovjetunióban és az Orosz Birodalomban, 1874-2008 között minden évben százezrével hívták be a hadköteles korúakat a hadseregbe, ahol aztán két évet leszolgálva idő és lehetőség is volt a kiképzésükre, illetve az alakulatok összeszoktatására. 2008-ban aztán - részben az amúgy győztes grúziai háború megrázó tapasztalatai alapján - nagy haderőreformba kezdtek, aminek a célja a professzionális haderőre való átállás lett volna. Ennek részeként már csak egy évre sorozták be a sorkatonákat, ennyi idő valójában az alapok elsajátítására elég csak, specializációra, illetve az alakulatok összeszoktatására már kevés, hogy összetettebb, összfegyvernemi műveletek begyakorlásáról már ne is beszéljünk.

Az orosz haderőreform visszásságairól fronthelyzet-sorozatunkban a nyáron már megemlékeztünk. A lényeg röviden annyi, hogy a reform eredményeként papírhadsereget állítottak fel, aminek az alakulatai közel sem voltak úgy feltöltve, ahogy lenniük kellett volna.