„Egy dolog biztos: törvényes kormány egyikkel sem próbálkozna, ilyet csak egy olyan, törvénytelen kormány tesz, amely a saját érdekét...” – mondta Sebián-Petrovszki László, DK-s képviselő az Országgyűlés 27-i ülésnapján napirend előtti felszólalásában. Majd Kövér László házelnök elvette tőle a szót, most pedig a DK-s politikus kéthavi tiszteletdíja (3 949 200 forint) csökkentésével bünteti, amiért megsértette a házszabályi rendelkezéseket.
A határozati javaslatra azért van szükség, mert korábban Sebián-Petrovszki mind a Mentelmi bizottságtól, mind az Országgyűléstől kérte a büntetés hatályon kívül helyezését. A politikus szerint a „törvénytelen kormány” kifejezés a véleménynyilvánítás szabadságába tartozik, tehát nem lenne szabad büntetni. A Mentelmi Bizottság a kérelmet – 3 igen és 3 nem szavazattal – elutasította.
A büntetést Kövér azért szabhatja ki, mert egyrészt többször is figyelmeztette a felszólalókat, hogy a kifejezés sértő, másrészt meg mert a parlamentben a beszédjog „az Országgyűlés tekintélyének, rendjének és méltóságának, más személyek, csoportok jogainak megóvása” érdekében korlátozott. Az Országgyűlés a tiszteletdíj csökkentéséről vita nélkül dönt. Erre akár még hétfőn is sor kerülhet.