Egész Kubában elment az áram az Ian hurrikán miatt, ami már Florida felé tart

külföld

Legalább két ember meghalt a Kuba nyugati részén végigvonuló, hármas kategóriájú hurrikán, az Ian miatt, ami most Floridához közelít. A szigetország Pinar del Río tartományában jelentős károkat szenvedtek az épületek és az infrastruktúra a 200 kilométer/órás szél miatt.

Fotó: ADALBERTO ROQUE/AFP

A hatóságok kezdeti jelentése szerint egymillió embert érintettek az áramkimaradások, de később már azt mondták, hogy az egész szigeten nincs áram, vagyis az egymillió helyett 11 millió embert érint a probléma.

Fotó: YANDER ZAMORA/Anadolu Agency via AFP

Miguel Díaz Canel kubai elnök a vihar elvonulása után Pinar del Ríóba látogatott, ahonnan Twitteren azt írta, hogy „a károk nagyok”, de „máris özönlenek a segélyek az ország minden részéből”. Yamilé Ramos Cordero, Pinar del Río tartomány védelmi tanácsának elnöke megerősítette, hogy legalább ketten meghaltak összeomló épületek miatt.

Fotó: YAMIL LAGE/AFP

Ahogy a Washington Post is írja, Kubának van már tapasztalata a hurrikánokkal, de az országban egyébként is élelmiszer- és áramhiány van, a gazdaságot pedig a járvány elhúzódó hatásai, illetve a Trump-kormányzat által bevezetett, majd a Biden által részben fenntartott amerikai szankciók is hátráltatják. (Washington Post)