Novemberben jön a Crown, vagyis A korona ötödik évada. Ennek megfelelően meg is jelentek az első hírek, miszerint a palotában állítólag már most nagyon aggódnak, sőt, „pánikolnak”, hogy milyen hatással lesz az új királyra, III. Károlyra.
A Netflix brit királyi családról szóló sorozatának új évada ugyanis a kilencvenes éveket veszi végig, vagyis Károly és Diana hercegné válását, az azt megelőző botrányokat, majd Diana halálát. A Cut cikke szerint a Buckhingham-palotában most attól tartanak, hogy a sorozat Károlyt gigantikus seggfejként fogja ábrázolni.
Az természetesen sosem fog kiderülni, hogy mennyire valós az állítólagos pánikolás híre, de az egészen biztos, hogy nem túl jó időzítéssel emlékeztetik majd a fél világot arra, hogy Károly mennyire szeretett volna tampon lenni Kamillában.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A vádak szerint az interjút készítő Martin Bashir annak idején megtévesztő módszerekkel érte el, hogy elkészüljön az interjú.
Martin Bashirt korábban felmentette a BBC, de egy új vizsgálat szerint súlyos újságírói vétséget követett el azzal, hogy hamis dokumentumokkal győzte meg Dianát.
A szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt brit királynőt egy egész napos szertartás során temették el végül Windsorban.