Hitelbe ad gázt Oroszország, ezt is törlesztheti Orbán a szankciók puhításával

gazdaság

Hétfőn derült ki, hogy a Gazprom ezen a télen hitelbe adja a magyar állami MVM-nek a gáz egy részét. A konstrukció konkrét számai titkosak, de Nagy Márton annyit elárult, hogy egy bizonyos árszint felett ráér 2026-ig, három részletben fizetni az idén átvett gázért.

Nagy az új fizetési rendszert ársapkának nevezte, aminek összeurópai kiterjesztését egyébként a magyar kormány ellenzi.

Októbertől márciusig az MVM a mostani piaci árnál olcsóbb, fix árat fizet a Gazpromnak, a ki nem fizetett részt pedig részletekben törleszti majd. Hogy erre mennyi kamatot kell majd fizetni, azt nem hozták nyilvánosságra.

Hivatalos: eddig nem volt kedvezmény az orosz gázra

Ezzel egyébként hivatalosan is kiderült, hogy a Gazprom és az MVM között tavaly ősszel köttetett gázvásárlási szerződésben semmilyen kedvezményt sem kapott Magyarország az európai piaci árhoz képest,

mint ahogy arról Vlagyimir Putyin orosz elnök még idén februárban is hazudott, amikor Orbán Viktort vendégül látta Moszkvában. Sok forrásból eddig is sejteni lehetett, hogy az ár a holland gáztőzsde, azaz a TTF napi árfolyamához van kötve, de erre most hétfőn Nagy Márton konkrétan utalt is.

Felzabálta a valutatartalékokat az oroszoknak kifizetett rengeteg euró

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek