A Budapesti Közművek bruttó 200 ezer forintos energiatámogatási hozzájárulást ajánlott az FKF kedden sztrájkba lépett dolgozóinak, áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. Az összeget tíz napon belül kapnák meg, a pótlékok 50 százalékát pedig az alapbér részévé tennék a következő hónaptól.
A fővárosi vezetés a részvételt eddig visszautasító állami kukaholding vezetőit is a tárgyalóasztalhoz várja. Azt állítják, hogy a kukaholding évente 5 milliárd forinttal kevesebbet juttat el a Budapesti Közművekhez, mint amennyit a fővárosiak szemétdíjként befizetnek.
Mivel a hulladékszállítás mára lényegében leállt Budapesten, ezért Karácsony Gergely azt szeretné, ha a hulladékszállítást ideiglenesen a Katasztrófavédelem látná el.
"A tankerületekkel ellentétben nem vizsgáljuk a kialakult sztrájk munkajogi körülményeit és nem bocsájtjuk el a munkavállalóinkat" - áll a szövegben.
Szerdán a rákospalotai hulladékégetőnél Mártha Imre, a budapesti közműholding vezérigazgatója egy kukásautó volánja mögött jelent meg. Márthát a dolgozók gúnyos tapssal fogadták, derül ki a Telex videójából. "Meg akartam mutatni a budapestieknek, hogyha egy autóval is, de kint vagyunk" - mondta a vezérigazgató.