Egészen a Kúriáig ment az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy ne kelljen elárulnia, milyen tanulmányokra alapozta az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetését. Ez volt az a törvény, ami 2020 októberében jelentősen megemelte az orvosok fizetését, de egyúttal szigorú feltételeket is szabott.
Szél Bernadett korábbi országgyűlési képviselő a parlamenti szavazás másnapján kérte ki az előzetes hatásvizsgálatokat, amiket arra hivatkozva titkoltak, hogy jövőbeni döntéseket alapoznak meg. Első fokon tavaly júniusban, másodfokon októberben, a Kúrián idén áprilisban mondták ki, hogy nyilvánosságra kell hozni a dokumentumokat. Hónapokon át mégsem hajtották végre az ítéletet.
Szél ezután a Belügyminisztériumhoz fordult, mivel időközben odatelepítették az egészségügyet. Két évvel a törvény elfogadása után végül kapott egy 43 oldalas szöveget, amiből kiderül, hogy a kormány részben az ellenkezőjét csinálta annak, amit a szakértők javasoltak.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara által előterjesztett bértáblát. A hálapénz intézményét is megszüntetnék.
Szombaton még úgy tűnt, komoly győzelmet aratott a szervezet az orvosok jelentős béremelésének kiharcolásával, aztán törvényt hozott a parlament.
Bizonyára freskót készítenek, amikor festésre hivatkozva hónapokra bezárnak egy gyerekosztályt, ironizál Svéd Tamás, az Orvosi Kamara titkára.