Hans Niemann több mint 100 sakkmérkőzésen csalhatott egy vizsgálat szerint

sport

A 19 éves amerikai sakkozóról, Hans Niemannról – akit Eric Hansen kanadai nagymester nemrég azzal vádolt, hogy akár rezgő análgyöngyöket is használhatott, hogy csaljon – most kiderült, hogy tényleg csalhatott, méghozzá legalább száz online játszmán.

A BBC azt írja, a Chess.com vizsgálata szerint valószínű, hogy Niemann „sokkal gyakrabban” csalt, mint ahogyan azt elismerte. Korábban azt mondta, hogy mindössze kétszer csalt, egyszer 12, egyszer pedig 16 évesen, de táblán játszva sosem.

A Chess.com Niemann játszmáiról egy 72 oldalas vizsgálatot készített, amely szerint a sakkozó valószínűleg 2020-ban is csalt, pénzdíjas versenyeken is, méghozzá „jól ismert” sakkozókkal szemben. Úgy jutottak erre a megállapításra, hogy összehasonlították Niemann lépéseit a számítógépek által javasolt lépésekkel, amelyek a legjobb játékosoknál is erősebbek és jobbak szoktak lenni.

Mindezek ellenére a Chess.com szerint nincs „közvetlen bizonyíték” arra, hogy Niemann csalt volna a Magnus Carlsen elleni győzelme során vagy más, korábbi sakkpartikban.

Carlsen a múlt héten azt nyilatkozta, szerinte Niemann egészen biztosan csalt az amerikai Missouri államban rendezett Sinquefield Kupán játszott partijukban. Szerinte Niemann „nem volt feszült, sőt nem is koncentrált”, miközben a fekete bábukat használva „olyan módon játszott”, ahogy szerinte „csak néhány játékos képes”. Számára az is gyanús volt, hogy Niemann az utóbbi években „szokatlanul” gyorsan fejlődött: kevesebb mint két év alatt a világranglistán a 800. helyről az első 50 közé került. (BBC)

Kapcsolódó cikkek