Pécs polgármestere szerint újraindul a szemétszállítás

Hulladék

Egyeztetni fog a tulajdonos önkormányzat a városi hulladékkezelési feladatokat ellátó társaság dolgozóival, és reggel újra elindul a hulladékszállítás Pécsen – közölte a polgármester.

Péterffy Attila (Pécs Jövője) felidézte, hogy hajnalban nem indult el a hulladékgyűjtés a városban, miután az önkormányzati tulajdonban lévő, hulladékgazdálkodással foglalkozó Biokom NKft. 77 dolgozója előzetes bejelentés nélkül megtagadta a munkát.

Illusztráció: Diószegi-Horváth Nóra

Péterfy közölte, hogy délután találkozott a cég szállítási üzemének munkatársaival és Meixner Barna ügyvezetővel közösen átvették a dolgozók írásba foglalt követeléseit, illetve megegyeztek velük arról, hogy a következő 15 munkanapban egyeztetni fognak a szemétszállítás folyamatos fenntartása mellett.

Péterfy elmondta, hogy a tárgyalások már pénteken elkezdődnek, emiatt lemondta Felbachba, Pécs testvérvárosába tervezett hivatalos látogatását is.

A polgármester korábban jogszerűtlennek nevezte a dolgozók megmozdulását, tekintettel arra, hogy nem jelentették be a munkabeszüntetést, és úgy vélte, a sztrájkolók bérkövetelése „a valóságtól elrugaszkodott”. (MTI)