Új intézkedésekkel rövidítené a várólistákat az egészségügyi államtitkárság, írja a Népszava. A lap szerint a hamarosan a kormány elé kerülő javaslat alapján
Meghatároznák azt is, hogy egy-egy kórháznak hány műtétet kell elvégeznie adott típusból, és ahol nem teljesítik a minimumot, megszüntethetik a finanszírozást, sőt a működést is felfüggeszthetik. A várólista-csökkentő ellátásokért viszont az eddigi 130 százalék helyett 150 százalékos támogatás járna.
A kórházakat korábban teljesítmény alapján finanszírozták, de a járvány alatt átalányos rendszerre tértek át. Azóta is ezt hagyták érvényben, pedig nyár elején már a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója is jelezte, hogy sürgősen ösztönözni kell az intézményeket a betegek ellátására.