Szeptemberben 20,1 százalékos lett az infláció, az élelmiszerek ára pedig 35,2 százalékkal emelkedett. Ezen belül:
százalékkal lett drágább egy év alatt.
Saját megfigyeléseink is visszaigazolják, hogy a kenyér, a tejtermékek és a tészta egyre többe kerül. Egy augusztus elejei vásárláskor
került a Spar egyik budapesti boltjában. Két hónappal később, tehát október elején ugyanabban a boltban
került. Tehát a kenyér 150 forinttal lett drágább, ami 34 százalékos emelkedést jelent, de a kagylótészta és a kakaó ára is 10-15 százalékot ugrott 2 hónap alatt. Viszont a mosópor akciós volt, ezért 500 forinttal olcsóbban lehetett beszerezni – de sajnos nem ehető.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Eddig főleg az élelmiszerek ára emelkedett a legjobban, de a szeptemberi inflációt jelentősen megdobta a rezsiemelés. A tetőzés még messze van.
Küszöbön a stagfláció, amikor minden egyszerre lesz rossz, ráadásul az egyik probléma orvoslása a másik súlyosbításához vezethet.
A pékek szerint nincs mit tenni, a talpon maradás érdekében a költségeket érvényesíteni kell, de így sincs extraprofit a sütőiparban. Meredek az inflációs-kaptató, és nem látszik a csúcs.