Letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Hajdúböszörményi Járásbíróság pénteken azt a négy vádlottat, aki csoportosan támadt intézkedő rendőrökre Hajdúböszörményben - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-t.
A tényállás szerint 2018. június 28-án este Hajdúböszörményben a helyi rendőrök csoportosan elkövetett garázdaság miatt intézkedtek. Az akkor még a rendőrökkel együttműködő elsőrendű vádlott bilincs nélkül beült a rendőrautóba, majd szidalmazta a mellette ülő rendőrt, akire rá is támadt. A rendőrautó megállt. A harmadrendű vádlott ekkor kinyitotta a jármű ajtaját és ököllel megütötte az ott ülő rendőrt.
Az ütés pillanatában a rendőr az akkor még a gépkocsiban tartózkodó elsőrendű vádlottat meg akarta bilincselni, de nem tudta, mert azt a harmad- és a negyedrendű vádlott erőszakosan folyamatosan megakadályozta. A szolgálati járműből kiszálló, előzőleg bántalmazott rendőrt az elsőrendű vádlott megöléssel fenyegette meg, majd megrúgta.
Az elsőrendű vádlott 4 év börtönbüntetést kapott. A harmadrendű vádlottat a bíróság 3 év börtönbüntetésre ítélte, míg a másodrendű vádlottat 1 év 6 hónap, 3 évre felfüggesztett, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre, a negyedrendű vádlottat pedig 2 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A Hajdúböszörményi Járásbíróság döntése nem jogerős. Az ügyészség, valamint a negyedrendű vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt kért, az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott és védőik fellebbeztek az ítélet ellen.