Magyarország október 24-én ratifikálhatja Svédország és Finnország NATO- csatlakozását, állítja Eero Heinäluoma finn EP képviselő. Törökország mellett Magyarország volt a másik tagállam, amely eddig nem támogatta aláírásával az Észak-atlanti Szövetség bővítését.
A finn képviselő azt mondta, magánbeszélgetés során közölték vele a dátumot, nem szeretne neveket mondani, de „jól halad az ügy”.
Törökország többször is elmondta, hogy miért nem támogatja a csatlakozást, Magyarországon esetében a finnek szerint úgy tűnt, a kormány nem ellenezi, csupán nem sürgeti a csatlakozást. (is.fi)