Az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés a lakossági napelemes pályázat második fordulójáról, írta közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Az indoklás szerint az első fordulóban nyertes pályázatokat teljes mértékben a magyar költségvetés kénytelen előfinanszírozni addig, amíg nincs meg a megállapodás a helyreállítási programról. Ebből finanszíroznák majd a lakossági napelemes és fűtés-korszerűsítési pályázatot (is). Ez a Portfolio szerint arra utal, hogy költségvetési oka lehet a döntésnek, ami azután született, hogy múlt héten bejelentette a kormány, hogy ideiglenesen felfüggeszti a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszerek esetében.
A közlemény szerint a 43 ezer első körös pályázó közül eddig már több mint 25 ezer pályázó rendelkezik támogatói okirattal, így az eddig megítélt támogatások összege meghaladja a 90 milliárd forintot.
A közleményben az államtitkár most azt írta, hogy „a beérkezett pályázatok elbírálása az ősz folyamán lezárul”. A kormány szeptember eleji állításával ellentétben a második pályázati kör nem fog elindulni november-decemberben, hanem elhalasztják az uniós megállapodás utáni időkre.
Mióta a kormánynak nem sikerült saját magától megvédenie a rezsicsökkentést, a Hvg cikke szerint égnek a vonalak a napelemes cégeknél. Sokan nyertek állami támogatást telepítésre, de hónapok óta semmit sem halottak a pénzről.
A szervezet szerint a hálózati visszatáplálás lehetőségének megszüntetése a háztartások számára értelmetlenné teszi a napelemes beruházásokat.