„Hosszú hetek gondolkodása és tépelődése” után kilép a Momentum Mozgalomból, a fővárosi közgyűlésben pedig a Demokratikus Koalíció frakciójához csatlakozik Déri Tibor, Újpest polgármestere, aki erről a facebookon számolt be. Azt írja, Újpesten pártonkívüli polgármesterként folytatja a munkát, nem lép be a DK-ba.
A fővárosi közgyűlés DK-s frakciójának vezetője, Szaniszló Sándor közleményben üdvözölte Déri csatlakozását és kiemelte, hogy míg 2019-ben a DK fővárosi frakciója négy fővel indult, mára már heten vannak.
Szeptember elején derült ki, hogy valami nem stimmel Déri és az őt jelölő Momentum között, amikor a párt felfüggesztette a tagságát. Akkor ezt írta a közleményük: „Egy, az elmúlt időszakban kialakult bizalmi válság miatt a Momentum vezetése napokkal ezelőtt vizsgálatot kezdeményezett a kialakult helyzet tisztázására. Ennek a vizsgálatnak az eredményét Déri Tibor nem megvárva szeptember 5-én arról tájékoztatta az újpesti frakciószövetséget, hogy nem indul 2024-ben a polgármesteri pozícióért. Tette mindezt a Momentum vezetésének jóváhagyása nélkül, tovább mélyítve a felek között fennálló bizalmatlanságot. Ebből kifolyólag hozta meg a Momentum elnöksége a felfüggesztésről szóló döntését.”
Erről másnap azt mondta a polgármester, hogy több időt akar lenni a családjával, ezért adná át a polgármester-jelöltség lehetőségét másnak – a hírek szerint a DK-s Trippon Norbertnek.