Herczeg Zoltán ügyvédje, Arató György megerősítette a Magyar Hangnak, hogy a divattervezőt tartóztatták le, miután október 21-én a rendőrök jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak a lakásán. „Az eljárás jelenlegi szakaszában sem védencem, sem a nyomozás érdekeit nem szolgálná, ha bármilyen információt adnék a sajtónak” - mondta Arató.
A rendőrség közlése szerint két férfit fogtak el az akcióban. Az elsődleges adatok szerint egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másiknál összesen körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm kokaint találtak. A BRFK kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A rendőrség mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, egyiküket a bíróság azóta letartóztatásba helyezte. A Magyar Hang értesülése szerint a másik férfi, a „Piciként” emlegetett F. József szabadlábon védekezhet.
A 24.hu értesülése szerint Herczeg Zoltán a kihallgatáson a fogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta. Czutor Zoltán, a divattervező barátja a Blikknek azt mondta:
„Lehet, hogy néha tolt valamit, de engem egyszer sem kínált semmivel.”