Orbán Viktor jó szövetségese a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, amin keresztül a kormány az ukrajnai magyaroknak szánt állami pénzeket küldi. (Olyannyira Fidesz-közeli a szervezet, hogy a neve még az Ukrajnából érkező szavazók szállításával kapcsolatban is felmerült.)
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Itt is az egyik határon túli magyar pártra bízzák a pénzek elköltését.
A Partizán rablópártokról szóló új filmjében szabolcsiak is elmondják, hogyan csúfolják meg a polgármesterek és fideszesek a választásokat, és egyben pumpolják a nyugdíjrendszert ukrán voksturistákkal.
Az ungvári gyújtogatás miatt az oroszok oldalán harcoló lengyeleket vettek őrizetbe, és a keddi robbantást is Putyinhoz kötik a hatóságok. Az Orbán-kormány mégis az ukránok és a magyar kisebbség közti feszültséget szítja.
Két éve dobtak Molotov-koktélt a székházra.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét a nacionalista szervezet honlapja azzal vádolja, hogy részt vesz az „agresszor” Oroszország és Magyarország Ukrajna elleni dezinformációs műveleteiben.
A „védelmi felszerelések szállításának vonatkozásában” is.
A város polgármestere szerint a turul helyére állított ukrán nemzeti szimbólummal az ország védői előtt tisztelegnek.
A 68. kárpátaljai zászlóalj a magyar kormánnyal ellentétben azt üzeni Ukrajnából, hogy: „Ruszkik haza!”
„Sokadjára köp fel a Fidesz, hogy aztán aláálljon” – írja Tompos Márton, a párt parlamenti képviselője.
„És ez a lelki mozgósítás, amelyre buzdítalak, segít mozgósítani Hazánk minden erejét; és egyúttal kétségtelenül elősegíti a végső, teljes megbékélését Oroszországnak és Ukrajnának, amik az orosz ortodox egyház egyetlen terét képviselik.”