Egyelőre csak látványterve van a trieszti magyar tengeri kikötőnek

gazdaság

Itthon a kormány igyekszik mismásolni, hogy miért nem készült el az eredeti tervek szerinti határidőre idén Triesztben a magyar tengeri kikötő. A 32 hektáros területet még 2019 nyarán boltolta le a magyar kormány az olaszokkal 60 éves koncesszióban, 31 millió euróért.

Olaszországban ugyanakkor volt minimális fejlemény ebben a hónapban. Október elején kint bemutatták ugyanis az Adria Port projekt vázlatos tervét. Vagyis azt, hogy mit is akar a magyar kormány által létrehozott cég a korábban olajfinomítónak helyet adó, majd sokáig elhagyatott és szennyezett terület helyreállítása után.

Forrás

A 200 millió eurós beruházásból 45 millió eurót az olaszok biztosítanak kotrásra és tengeri gát építésére. Hogy a maradék 155 millió euróból mennyit áll a magyar kormány, arról nem tudni részleteket.

A kikötőt összekötik majd az Aquilinia vasútállomással, ahonnan már most is napi 6-8 vonat megy Budapest felé.

Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági, regionális és határon átnyúló fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az olaszországi bemutatón azt mondta, hogy még nagyon összetett tárgyalások lesznek a projektről, de arra számít, hogy néhány éven belül átadhatják a kikötőt.

Kapcsolódó cikkek