A rendőrség és az adóhivatal mellett az Alkotmányvédelmi Hivatal is nyomoz a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom pártfinanszírozási ügyében. Az MMM több mint egy milliárd forintot kapott egy – önmeghatározása szerint aggódó civilekből álló – nemzetközi szervezettől, az Action for Democracy-tól a tavaszi országgyűlési választás előtt. A Fidesz szerint ez törvénytelen és durva külföldi beavatkozási kísérlet volt a magyarországi belpolitikába.
A Fidesz és a kormány kampányában a vadonatúj dollárbaloldal kifejezés is szerepel, ami kísértetiesen emlékeztet a 2006-os országgyűlési választás előtt csúcsra járatott luxusbaloldalra. Ennél azonban jóval gyakoribb és sokkal kifejezőbb egy másik, igen gyakran használt kifejezés:
guruló dollárok.
Íme néhány példa az elmúlt hetekből:
Szinte megjelennek lelki szemeink előtt a guruló dollárérmék, esetleg a kerékkel felszerelt százdolláros bankjegyek, ahogyan erre érdemtelen emberek zsebébe vándorolnak, azaz inkább gurulnak. Nem véletlen, hogy - szemben a kissé döcögős luxusbaloldal kifejezéssel - a guruló dollárok erős magyarországi karriert futott be már a mostani ügy előtt is.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?