A NAV szerint már másodszor hibázott a tejbár, amit az eladó 88 forintos tévedése után bezárattak

gazdaság

Pénteken mi is megírtuk, hogy a NAV ellenőrzése után 12 napra be kell zárnia a budai Franko Tejbárnak, mert egy ásványvizes palackot nem a megfelelő áfa kulcsba ütöttek be és ezzel 88 forinttal megkárosították a központi költségvetést.

Forrás

Erre a hírre a Világgazdaságban reagált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A cikk címe szerint a vállalkozás visszaeső volt, ezért záratták be. A visszaesés itt egy 2021-es esetre utal, amikor az eladó „nem a megfelelő áfagyűjtőt használta, (27 százalék helyett 5 százalék), amelyért pénzbírságot szabtak ki és (a NAV) felhívta a figyelmét az áfagyűjtő helyes használatára.”

Mivel 3 éven belül ez már a második mulasztása volt az adózónak – a hatályos jogszabályok szerint – a NAV üzletzárást alkalmaz a jogkövető magatartásra ösztönzés érdekében – írja a cikk.

Forrás

Azt a fenti posztban a tejbár is kiemelte, hogy az adóhatóság minden bizonnyal jogszerűen járt el. Ők csupán a szabályok aránytalanságára akarták felhívni a figyelmet.

Kapcsolódó cikkek