Magyar idő szerint tegnap éjjel 11-kor derült ki, hogy Luiz Inácio Lula da Silva nyerte a brazil elnökválasztást. 60,3 millió szavazatot kapott, szemben Jair Bolsonaro 58,2 milliójával.
A regnáló elnök azonban azóta sem ismerte el vereségét.
A máskor megszállottan twitterező Bolsonaro egyetlen posztot rakott ki tegnap éjjel, egy idézetet az Efezusiakhoz írt levélből: „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.”
A rejtélyes üzenetet sokféleképpen lehet értelmezni, és a feszültség egyre nő, mivel Bolsonaro a választási kampányban többször kijelentette, hogy csak akkor fogadja el az eredményt, ha ő nyer. Ha tényleg így döntene, azzal súlyos politikai válsághelyzetet idézne elő, legfőbb támogatójához, Donald Trumphoz hasonlóan.
Az megnyugvásra adhat okot, hogy a világpolitika legfontosabb szereplői siettek gratulálni Lulának, ezzel demonstrálva, hogy elfogadják az eredményt. Így tett az amerikai, az orosz és a francia elnök, a kínai pártfőtitkár és a brit miniszterelnök is.
A Guardian gyűjtése szerint Bolsonaro számos fontos szövetségese ismerte el legitimnek az eredményt, ugyanakkor maga az elnök és kulcspozíciókba emelt fiai nem szólaltak meg.
A helyi média szerint bezárkóztak az elnöki palotába.
A legnagyobb brazil lap, a Globo közben arról ír, hogy míg a fél ország azt találgatja, mit csinálhat most épp Bolsonaro, erre eddig egyetlen választ kaptak: a jelek szerint az elnök és felesége kikövette egymást az Instán.
Lula győzelmi beszédében azt mondta: „215 millió brazilt fogok kormányozni (...) és nem csak azokat, akik rám szavaztak. Nincs két Brazília. Egy ország vagyunk, egy nép – egy nagy nemzet”.
A választás világszintű tétjeiről Bede Márton írt: „Brazília a világ hetedik legnépesebb országa, egyben a Föld legnagyobb őserdejének otthona az Amazonas-medencében, és a két jelölt radikálisan mást gondol arról, hogy mit kellene kezdeni hazájával és annak természeti kincseivel.”
Orbán brazil szövetségese elvesztette a legnagyobb brazil meccset.
Vasárnap Brazíliában rendezik 2022 legfontosabb választását. A teljes őrületig hevült kampány után kell eldőlnie, hogy marad elnök a szélsőjobboldali Bolsonaro, vagy visszatér a börtönből kiszabadult volt szakszervezetis Lula. A díszletet a dezinformáció elleni harc és Amazónia pusztulása szolgáltatja