Bezárják a Honvéd stadionját

sport

Az energiaválság, a drasztikusan növekvő rezsiköltségek és az ennek következtében kialakuló negatív gazdasági folyamatok minden felelősen gazdálkodó intézményt költségcsökkentésre és racionalizálásra kényszerítenek – írja oldalán a Honvéd FC, és azzal folytatják, hogy először csak a pályafűtést kapcsolják ki, majd november közepétől be is zárják a Bozsik Arénát.

Október 1-től az alábbi intézkedéseket vezették be:

  • „az energiatakarékosság jegyében” szabályozzák a központi hőmérsékletet és az energiafelhasználást,
  • „home office-munkarendet” vezettek be ott, ahol az megvalósítható,
  • átszervezték a Magyar Futball Akadémia és az első csapat edzéseit, hogy kevesebbet kelljen világítani az edzőpályákon,
  • idén már nem használják a pályafűtést,
  • bezárják a Bozsik Aréna meccsnapon kívül is nyitva tartó irodáit és egyéb kiszolgáló helyiségeit, illetve korlátozzák a Honvéd Shop nyitvatartását,
  • a november 13-i, Ferencváros elleni mérkőzés után pedig a klub bezárja a Bozsik Arénát, az újranyitásról pedig január végén döntenek.

Egyelőre senki nem készített interjút a bezáró stadionnal, amit 2018-ban haldoklása alkalmával egyszer már meginterjúvoltak.

Kapcsolódó cikkek