A hétvégén újabb illegális rave-partit számolt fel a rendőrség Olaszországban. Ez már a sokadik alkalom, az utóbbi években valóban eléggé elszaporodtak az ilyen engedély nélkül, általában a semmi közepén, üres, elhagyatott épületekben, mezőkön rendezett többnapos bulik. Az ilyen rave-eket (engedély nélkül szervezett elektronikus zenei bulik) egészen mostanáig félgőzzel, lassan számolta fel a rendőrség, de túl sok eszköz nem volt a kezükben a résztvevőkkel és a szervezőkkel szemben sem. Többek közt ez a lazaság vezetett oda, hogy egyre több külföldi vett részt rajtuk. A rave-partikra rengetegen érkeznek lakókocsival, és nem ritka, hogy akár három-négy naposra nyúlik az illegális rendezvény.
Nemcsak Olaszország problémája ez, Franciaországban is szinte tehetetlen a rendőrség: tavaly nyáron hétórás összecsapássá fajult a küzdelem a rave-ezők és a hatóságok között. A helyzet annyira eldurvult, hogy a bulizók Molotov-koktélokkal dobálták meg a rendőröket, az egyik résztvevő pedig elvesztette az egyik kezét. 2020 karácsonyán két brit fiatal szervezett karácsonyi rave-et, ami a covid miatt különösen nem volt jó ötlet, őket fejenként 1000 fontos bírsággal jutalmazták.
A legutóbbi olasz bulit Modena közelében tartották egy elhagyatott raktárépületben, a terv az volt, hogy péntektől keddig tart a rendezvény. A helyzet annyira elszabadult, hogy szombat este a rendőrség már autópálya-lehajtókat zárt le, és a frissen megalakult kormány belügyminisztere, a posztfasiszta Olasz Testvérek (FdI) politikusa, Matteo Piantedosi azon nyomban belengette, hogy már hétfőn be fog terjeszteni egy javaslatot, ami nagyobb felhatalmazást ad a hatóságoknak az ilyen bulik felszámolására és a szervezők megbüntetésére.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Több ezer ember indult a Witchtekre, amit egy raktárban tartottak, és egyáltalán nem jelentettek be.
Augusztusban már volt egy ilyen buli, azt is nehéz volt felszámolni.
Telegramon szerveződött a buli, több ezren érkeztek a helyszínre.
A buli hét órán át tartó összecsapássá fajult.
Százan vettek részt a manchesteri bulin.
A több mint 50 fős „veszélyes összejövetelekre való behatolás” új bűncselekménye akár 6 év börtönbüntetést vonhat maga után, és lehetőséget teremt a rave-szervezők lehallgatására.