Kiszabadítottak egy kislányt Németországban, akit babakora óta egy szobában rejtegetett a családja

bűnügy

A hatóságok kiszabadítottak egy nyolcéves kislányt a nyugat-németországi Attendornban, akit anyja és nagyszülei féléves korában bezártak egy szobába a nagyszülők házában és ott rejtegették mostanáig. A gyermek tud beszélni és járni, de a bezártság emiatt fizikailag annyira alulfejletté vált, hogy egyedül alig képes felmenni egy lépcsőn vagy egyenetlen talajon megállni.

A német sajtóban csak Maria néven emlegetett gyerek Patrick Baron von Grotthuss ügyész szerint eddig nem sokat láthatott a külvilágból. Szeptember 23-ai kiszabadítása után orvosok is megvizsgálták, de annak nem volt nyoma, hogy fizikailag bántalmazták volna vagy alultáplált lenne. Ugyanakkor a vizsgálaton elmondta, hogy sosem járt erdőben, mezőn, és nem utazott még autóban.

Az eset Attendornban történt, ami egy 25 ezer fős nyugat-németországi város.
Fotó: MARKUS KLUMPER/dpa Picture-Alliance via AFP

Siegen város ügyészsége elkezdte a nyomozást a gyermek anyja és nagyszülei ellen kiskorú fogva tartása és bántalmazás miatt. Az anya akár 10 év börtönbüntetésre is számíthat. A kihallgatáson sem ő, sem a nagyszülők nem voltak hajlandók válaszolni a kérdésekre.

Az apa, aki Maria születésekor már nem volt együtt az anyával, elmondta egy helyi lapnak, hogy a gyerek kb. 6 hónapos korában egy cetlit talált az autója szélvédőjén, amin a nő arról értesítette, hogy Olaszországba költözik a gyerekkel. Az anya 2015 közepén be is jelentette a helyi hivatalban, hogy Calabriába költözött. Az apa már abban az évben értesítette a hatóságokat arról, hogy többször látta a nőt és a gyereket Attendornban, de az akkori kihallgatásokon az anyai nagyszülők váltig állították, hogy Olaszországban vannak.

A hatóságok aztán idén júliusban kezdtek újra nyomozni a gyerek holléte után, miután kaptak egy fülest arról, hogy a kislány évek óta a nagyszülei házában él bezárva. Az anya rokonai elmondták a nyomozóknak, hogy a nő sosem élt a gyerekkel Olaszországban, vonalas telefonon el lehetett érni. Az olasz rendőrség is megerősítette, hogy a megadott calabriai címen sohasem élt ilyen nevű nő és gyerek. (Guardian)