Kétszer is leszavazta a Fidesz, hogy napirendre vegyék a svéd és a finn NATO-csatlakozást

POLITIKA

Hiába nyújtotta be a kormány már július közepén azt a javaslatot, ami jóváhagyná Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, Kövér László azóta sem volt hajlandó napirendre venni. Finnország és Svédország májusban kérte felvételét az orosz fenyegetettség miatt, és mára már csak Magyarország és Törökország nem ratifikálta a két kérelmet. Egy hete már Sanna Marin finn miniszterelnök is szóvá tette a késlekedést, nemrég pedig a finn elnök is rátelefonált Orbán Viktorra.

Forrás

A Fidesz erre azzal a nehezen értelmezhető választ adta, hogy zajlik a társadalmi vita.

Kedden a DK és az MSZP hiába kezdeményezte, hogy egészítsék ki a napirendet a kérdéssel, a kormánypárti többség mindkétszer megszavazta, hogy tartsák fenn Kövér László házelnöki döntését.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke így értékelte a két szavazást:

„Igennel erősítettük meg Kövér László házelnök úr döntését a gyurcsányisták provokációjáról.”

A kormány azt ígérte, még az őszi ülésszakban, azaz december 7-ig megszavazzák a svéd és a finn kérelmet, azonban az üléstervben ennek egyelőre nincs nyoma.

Kapcsolódó cikkek