Újabb, az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges törvényt fogadhat el az országgyűlés

POLITIKA

A kedden kezdődő négynapos ülésen az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges információszabadságról szóló törvény módosításáról vitáznak, majd szavaznak is róla. Az előterjesztés gyorsítaná a közérdekű adat megismerésére irányuló pereket, és létrehozná a bárki számára elérhető, nyilvános központi információs közadat-nyilvántartást, amely tartalmazná a költségvetési szervek, illetve a helyi és nemzetiségi önkormányzatok legfontosabb gazdálkodási adatait.

Az MTI szemléje szerint a héten megtartják az azonnali kérdések óráját is, amikor a képviselők kérdezhetik a kormány tagjait, illetve megvitatják a törvényalkotási bizottság módosító javaslatát és jelentését a Novák Katalin köztársasági elnök által még a nyáron megfontolásra visszaküldött nemzetközi szerződéssel kapcsolatban.

Novák azért kifogásolta az Európai Unió és Katar közötti légi közlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt, mert az szerinte nem felel meg a magyar jog és a nemzetközi jog összhangjának biztosítását előíró alaptörvényi követelménynek, de az egyezmény ideiglenes alkalmazásával kapcsolatban is voltak észrevételei.