Elfogadta a Magyar Országos Korcsolya Szövetség (MOKSZ) elnöksége a Liu testvérek országváltási kérelmét, azzal a feltétellel,
hogy visszafizetik a pénzt, amit az elmúlt három évben rájuk költöttek: az edzőtáboraikra, a felkészülésükre, a versenyeztetésükre. A Telex szerint ez 300 millió forintra is rúghat.A MOKSZ csütörtökön rendkívüli elnökségi ülést tartott, ahol a Liu testvérek országváltása volt a téma: a sportág két legeredményesebb hazai versenyzője, a kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang, valamint az egyszeres győztes Liu Shaolin Sándor arról nyilatkozott, hogy a jövőben más nemzet színeiben szeretne versenyezni – a Magyar Olimpiai Bizottságot ez nem érte váratlanul.
Bár a fogadó országot egyelőre nem nevezték meg, mivel jelenleg a kínai csapattal az Egyesült Államokban edzőtáboroznak Liuék, nem nehéz kitalálni, hova mennének.
A MOKSZ elnöke, Kósa Lajos már szerdán felvetette, hogy elengedik a versenyzőket, de csak akkor, ha a fennálló kötelezettségeiket rendezik. Kósa akkor 100-150 millió forintról beszélt fejenként. Az állam elvben elengedhetné a követelést, de egyelőre úgy tűnik, erre nem kerül sor.
Tudják, hogy Kínával nehéz versenyezni.
A magyar állam lemondhatna az országváltást kérvényező testvérek versenyjogai miatt járó pénzről, de Kósa szerint a kötelezettségeket rendezni kell.