Egyiptom híres üdülőparadicsomában, Sarm es-Sejkben gyűltek össze idén a világ vezetői és diplomatái, hogy a fenyegető klímakatasztrófára próbáljanak együtt reagálni. Az ENSZ 27. klímacsúcsán (COP27) viszont nem azon van a hangsúly, hogy melyik ország milyen ígéreteket tesz a káros kibocsátás visszavágására, inkább azon, hogy az éghajlatváltozásért felelőssé tehető fejlett országok mennyi pénzzel hajlandók kompenzálni az annak katasztrofális hatásait már most megérző globális Dél országait, és mindezt milyen alapon hajlandók megtenni. Mindeközben az már szinte biztos, hogy az eddig tett kibocsátáscsökkentési vállalásokkal nem lehet elérni, hogy a globális éghajlat az ipari forradalom előtti szinthez képest csak 1,5 fokkal melegedjen föl, vagyis hogy elkerüljük a legsötétebb forgatókönyveket.

Nem most mentik meg a világot

A globális klímapolitikai folyamatot csak a hírekből követők és az utcákon, iskolákban, sőt egyre inkább múzeumokban tüntető klímamozgalmárok minden ENSZ-klímacsúcstól azt várják, hogy előálljon egy olyan határozott és be is tartható tervvel, amivel el lehet kerülni a civilizációk és az ökoszisztémák összeomlásával fenyegető klímakatasztrófát. Bár ez az elvárás érthető és jogos is, az ENSZ által összefogott klímadiplomácia kicsit más ritmust követ, így az egymást követő COP találkozókon más és más témák kapnak hangsúlyt.