Senki sem értette, hogy miről is beszél Budapesten az 56 hősei előtt fejet hajtó orosz elnök

„A tankok lánctalpainak nyoma örökre ottmaradt Budapest utcáin. Emlékeznek erre Magyarországon és Oroszországban is. Nagyon keserű tudat, hogy a Kreml akkori urainak parancsára ezekben a tragikus eseményekben orosz katonáknak is részt kellett venniük. Tíz évvel azután, hogy a szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot a fasizmus alól, az egyik zsarnokságot felváltotta a másik. Mélyen szimbolikusnak tartom, hogy az elnyomás ellen éppen a magyar nép lázadt fel elsőként. Meghajlunk az 1956-os áldozatok emléke előtt.”

Ma már nehéz elképzelni, de a fenti szavakat egy hivatalban lévő orosz elnök, Borisz Jelcin mondta napra pontosan harminc évvel ezelőtt, 1992. november 10-én. De milyen út vezetett a parlamenti bocsánatkérésig, mi történt a budapesti látogatáson, és őszintén lehetett-e hinni abban, hogy Oroszország más lesz, mint a Szovjetunió? Ezekről a kérdésekről is beszéltünk a rendszerváltás utáni első magyar kormány külügyminiszterével, Jeszenszky Gézával.

A második világháború után a Szovjetunió volt a legfontosabb politikai és gazdasági partnerünk. Ezer szálon, valamint sok ezer kilométernyi földgáz- és kőolajvezetéken keresztül függtünk Moszkvától. A szovjet birodalom a nyolcvanas évekre fenntarthatatlanná vált, és bár forradalmi volt a hangulat Közép-Európában, a szovjetek részéről talán a legokosabb volt feladni az egészet, kivonulni a csatlósállamokból.

Keleti menekültválságtól féltek