Merénylet lehetett az isztambuli robbantás: hat halálos áldozat, több mint nyolcvan sebesült

terror
A török hatóságok nyomokat rögzítenek a merénylet helyszínén.
Fotó: YASIN AKGUL/AFP

Legalább hat halálos áldozata és több mint nyolcvan sebesültje van a délutáni isztambuli robbantásnak. Helyi idő szerint délután 4 óra húsz perckor rázta meg nagy erejű robbanás a forgalmas Istiklal sugárút környékét.

Erdogan török elnök kora este aljas támadásnak nevezte robbantást, ezzel is arra utalt, hogy terrorcselekmény történt, bár a hatóságok hivatalos közleményt erről nem adtak ki, és még senki sem vállalta a felelősséget a merényletért. Az elnök annyit mondott, hogy a nyomozás első információi szerint terroristák robbantottak, Fuat Oktay alelnök azt is hozzátette, hogy a bombát valószínűleg egy nő helyezte el a forgalmas utcán.

A magyar külügyminisztérium közleménye szerint a támadásnak nem volt magyar sérültje. (A robbanás helyszínén jellemzően élénk a turistaforgalom.) Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap este együttérzését fejezte ki, és részvétet nyilvánított az áldozatok hozzátartozóinak és a török nemzetnek.