Adnan Oktar tévés szektavezért az isztambuli legfelsőbb büntetőbíróság a perújítási eljárás során bűnösnek találta többek közt szexuális visszaélés és szabadságtól való megfosztás miatt, és 8658 év börtönre ítélték. Tíz társára ugyanilyen hosszú büntetést róttak ki.
A férfi tévéműsorában kevés ruhába öltözött fiatal nőkkel vette magát körül, akiket cicuskáknak nevezett, közben pedig kreacionista és konzervatív eszmékről prédikált. A 66 éves férfit és több száz követőjét 2018-ban tartóztatták le, miután a villájában tartott rendőrségi razzia során kiderült, hogy bűnszervezetet vezetett egy iszlám szekta álcája alatt. Ennek részeként nemzetközi evolúcióellenes kampányokat folytatott különböző kiadókon és médiumokon keresztül. Online tévécsatornáját, az A9 TV-t is bezárták.
A férfit 2021-ben már elítélték tíz különböző vádpontban, egyebek mellett bűnszervezet vezetése, politikai és katonai kémkedés, kiskorúak szexuális bántalmazása, nemi erőszak és zsarolás miatt. A vádak között szerepelt a Fethullah Gülen amerikai muzulmán tudós által vezetett hálózat segítése is, akit Törökország a 2016-os sikertelen puccskísérlet kitervelésével vádol. Oktar akkor 1075 évet kapott, de egy fellebbviteli bíróság megsemmisítette az ítéletet. (Al Jazeera)