Nancy Pelosi két évtized után lemondott a demokrata párt kongresszusi frakciójának vezetéséről

külföld

Nancy Pelosi, az amerikai Kongresszus eddigi házelnöke és a demokrata frakció vezetője bejelentette, hogy lemond utóbbi pozíciójáról, amit húsz éve töltött be, az első nőként az amerikai demokrácia történetében.

Nancy Pelosi
Fotó: SAUL LOEB/AFP

A házelnökségről nem kellett lemondania, azt elvesztette azzal, hogy a republikánusok megszerezték a helyek többségét.

A politikus vezetésével a demokraták két választáson tudták megszerezni a kongresszusi többséget. Pelosi, akit ádáz republikánus ellenfelei is ügyes politikusnak tartanak, a keleti parti, baltimore-i családi otthonból hozta a tapasztalatot. Apja ugyanis kongresszusi képviselő, majd később a város polgármestere volt.

Pelosi céltudatos munkával lett sima képviselőből a demokrata párt arca és de facto vezetője. Arról nem tett említést, hogy mostani döntésében mennyire befolyásolta, hogy nemrég egy férfi hatolt be a politikus házába, a házelnököt keresve, hogy végül az egyedül otthon tartózkodó férjét támadja meg, kalapácsütésekkel koponyatörést okozva neki.

(via New York Times)