Meghalt az a személy, aki elektromos rolleren utazva egy kisteherautóval ütközött Párizsban. Az áldozat kilétét nem hozták nyilvánosságra, de azt lehet tudni, hogy az elmúlt években nőtt az e-rollerhez köthető balesetek halálos áldozatainak száma: tavaly 22, míg 2020-ban csak hét haláleset volt a francia fővárosban, írja az AFP.
A mostani baleset pár nappal azelőtt történt, hogy Párizs polgármestere, Anne Hidalgo dönteni készül arra, hogy teljesen betiltsák-e a kölcsönözhető elektromos rollereket a városban. Ha megtörténne, Párizs egyike lenne a kevés nagyvárosnak, ahonnan kitiltották a kölcsönözhető rollerflottákat.
A tiltás támogatói szerint bár a rollerek valóban szennyezés-mentesebb alternatíváját kínálják az autóknak, de a használói sokszor nem tartják be a közlekedési szabályokat, és járdán is haladnak az eszközzel, ami a nagy sebesség miatt kifejezetten veszélyes lehet. Ráadásul sokan nem a kijelölt helyekre teszik le a rollert, ami akadályozza a forgalmat, és sok roller kötött már ki a Szajnában is.
Párizsban pár éve már szűkítették a kölcsönző szolgáltatások számát, ma csak a Budapestről is ismert Lime és a Tier, illetve a Dott kínálhat e-rollert kölcsönzésre a városban, és összesen 15 ezer darabban limitálták az elérhető eszközök számát. Szeptemberben ugyanakkor egy hónapnyi időt kaptak a vállalatok, hogy tervekkel álljanak elő, mellyel csökkenthető a felelőtlenül és/vagy szabálysértően eljáró felhasználók száma. Emmanuel Gregoire alpolgármester most azt mondta az AFP-nek, hogy bár még vitatkoznak a kérdésről, de a polgármester hajlik a teljes tiltásra.