A police.hu beszámolója szerint a ceglédi nyomozók „jó ideje ráálltak már” arra az abonyi családra, amelynek tagjai a gyanú szerint helyben, valamint a környéken terítettek kristályt.
Az üzleteket a családfő bonyolította, a porciózást anya és fiai végezték, a kilónként vásárolt kristályt 10-400 grammos adagonként adták tovább ügyfeleiknek, grammonként 2.500-3.000 forintért.
Azzal sikerült lebukniuk, hogy egyikőjüknek sem volt bejelentette munkahelye, így rendszeres legális jövedelme sem, „házuk udvarán ennek ellenére két, összesen 16 milliós értékű autó parkolt és a kutatáskor lefoglalt ékszer, illetve pénz mennyisége sem arról árulkodott, hogy megélhetési gondjaik lettek volna”.
Az igazán krimibe illő leírást pedig csak ezután szállította a police.hu, legalábbis közleményükben szó szerint azt írják:
„Otthonukat a színe alapján Sirius Black-nek is nevezhető kábítószerkereső kutyával kiegészülve kutatták át. Bár szőre fekete, valódi neve - G-Sirius - egészen mást sejtet, minden valószínűség szerint, nemes egyszerűséggel a géniusz rövidítése. Ez alkalommal is hű maradt önmagához, a tévé alatti szekrénybe bújva egyértelmű jelzést adott - a hét zacskó cuccot lefoglalták.” A fentieken túl lefoglaltak még:
Ezzel egyidőben akcióztak a rendőrök Jászkarajenőn is egy háznál, miután felmerült, hogy az ott élők ezzel a családdal üzleteltek.
Az ott előállított férfit „új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével” gyanúsítják, miután „néhány hónapja kezdett az N-ethylbuphedront tartalmazó illegális szerrel kereskedni”. A férfi nadrágzsebéből félmillió forint, élettársa melltartójából pedig nejlonzacskóba, illetve alufóliába csomagolt por került elő.