„Kijelenthető, hogy a nép meggyőző arányban biztosított engem, bennünket a bizalmáról, márpedig a bizalom a legnagyobb érték, amelyet utólag is meg kell szolgálnunk. Éppen ezért mindannyiunknak folytatnunk kell a munkát, amit elkezdtünk” – ezekkel a szavakkal kommentálta Kaszim-Zsomart Tokajev, Kazahsztán újraválasztott elnöke az országos választási bizottság által nyilvánosságra hozott előzetes eredményeket.
Miként azt várni lehetett, semmilyen meglepetés nem történt Közép-Ázsia legnagyobb – és legfontosabb – országában 2022. november 20-án: Tokajev a szavazatok 81,3 százalékával nyert. Érdekességként talán két momentum említhető meg. Az egyik, hogy a független Kazahsztán 1991 óta íródó történetében először szerepelt a szavazólapokon a „mindenki ellen” rubrika, amely a második helyen végzett 5,2 százalékos teljesítménnyel. A másik, hogy a részvétel – egyelőre úgy tűnik – a hetven százalékot sem érte el, 69,4-nél állt meg, ez a posztszovjet Közép-Ázsiában igen alacsony értéknek számít.
Afelől, hogy Tokajev kiütéssel győz, senkinek sem lehettek és nem is voltak kétségei. A választásokat ugyan a jelenlévő nemzetközi megfigyelők tisztának ítélték a Kommerszant helyszíni riportja szerint – bár független kazah lapok tudósítottak visszaélésekről, sőt egy-két tiltakozót el is vittek a rendőrök a fővárosban és Almatiban –, maga a kampány korántsem emlékeztetett az olyanokra, amilyenek a nyugati típusú demokráciákra jellemzők. Harcos ellenzék az országban az elmúlt néhány év átmeneti időszakában – vagy akár a 2022 elején orosz segítséggel letört tüntetések-zavargások óta – még nem szerveződött, és ami mégis van, annak egy része is kiállt az első számú jelölt mellett. Tokajev kihívóit közben senki sem ismerte, jószerével a nevüket is a kampányban összehozott elnökjelölti tévévita során hallották először a választópolgárok.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Előrehozott elnökválasztás lesz ősszel Kazahsztánban, végleg kibújhat Nurszultan Nazarbajev és az oroszok árnyékából Kaszim-Zsomart Tokajev. Az államfő a jövőben nem duplázhatna, ám egyetlen ciklusa 7 évig tartana, ilyen sem volt még arrafelé. Több szempontból példátlan politikai kísérlet készülődik Közép-Ázsiában.
Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök jóváhagyásával erről szóló törvényjavaslatot terjesztettek be.