Nem volt sikeres új posztján a korrupció miatt vád alá helyezett Simonka György volt Békés megyei országgyűlési képviselő, aki a nyáron állt ismét munkába azután, hogy a Fidesz nem indította újra az áprilisi 3-i választáson - írja a 24.hu.
A politikus a mezőgazdasággal foglalkozó, Bodzási Termelő és Szolgáltató Start Szociális Szövetkezet irányítását vette át igazgató elnökként, de az Opten céginformációs adatbázisából kiderült, hogy a szövetkezet október elején felszámolás alá került.
A szövetkezet telephelye egy olyan ingatlanra van bejegyezve, ami a Simonkáék elleni vádak fókuszában álló, mára felszámolt és megszüntetett Magyar Termés Tész Kft. tulajdona volt. Az utóbbi cégnek ez a medgyesbodzási külterületi telephelye volt az egyetlen olyan vagyona, amit a felszámolási eljárás során nem sikerült értékesíteni. A többi vagyont – elsősorban földeket – szinte kivétel nélkül a Simonka ismerőseihez és rokonaihoz köthető társaságok vásárolták fel az eredetileg becsült értéküknél jóval olcsóbban.
A szóban forgó, 300 millió forintra becsült medgyesbodzási telephely – ami egykor Simonka György tulajdona volt – a Magyar Termés Tész Kft. felszámolása után ugyancsak a volt országgyűlési képviselő rokonai és vádlott-társai érdekeltségében álló céghez került.
A lap kereste az időközben Pusztaottlakán alpolgármesternek kinevezett Simonka Györgyöt a felszámolás ügyében, ám nem tudtuk utolérni.
A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével megvádolt fideszes képviselő lemondott, de azért a Fidesz tagja marad.
Nem zavarta őket az 1,4 milliárdos költségvetési csalás.