Másodszor kapott életfogytiglant a brutális bíróverő, az első után ugyanis álnéven folytatni tudta csodás pályafutását

sport

A hétvégén ki kellett hívni a rendőröket egy orosz amatőrligás hokimeccsre azok után, hogy az egyik csapat Utyenkov néven szerepeltetett játékosa előbb bottal leütötte a játékvezetőt, majd korcsolyával meg is rugdosta. Így:

Forrás

A mérkőzést nyomban lefújták, „Utyenkov” ellen eljárás indult több szinten is, ami a „sportos” részét illeti, örökös eltiltással sújtották.

Rövidesen ugyanakkor kiderült, hogy a „hokisnak” nem ez volt az első ilyen esete, minthogy 2016-ban – még saját nevén, Nyikolaj Rizinként – már elbánt egyszer egy hokibíróval, a mostani esethez képest kíméletesebben, hiszen csak a fejét verte bele a plexibe. Így:

Forrás

Cselekedetéért akkor is örökös eltiltást kapott, amit a jelek szerint ki tudott cselezni. Legalábbis eddig.