November 17-én meggyilkoltak három szexmunkást Olaszország fővárosában, Rómában. A nagy figyelmet kiváltó bűncselekményről nagyjából azonnal sejthető volt, hogy sorozatgyilkos az elkövető. Mindhárom prostituált a város egyik elegáns negyedében, a Pratiban élt, a két kínai állampolgárságú, 40 és 50 közötti áldozat ugyanabban az apartmanban lakott, a harmadik tőlük nem messze: a 65 éves kolumbiai nőt ölhette meg előbb a gyilkos.
A kínai nők egyikére a lakásban, a másikra a lakás bejáratánál találtak rá. Mindhárom áldozatot halálra késelték.
November 19-én őrizetbe vették az 51 éves Giandavide De Paut, akit a gyilkosságokkal gyanúsítanak. Már az első sajtóbeszámolókból kiderült, hogy a férfit korábban többször elítélték, sőt, meglehetősen hosszú a bűnlajstroma. A listán szerepelnek kábítószerrel és fegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények, testi sértés, magánlaksértés és szexuális erőszak is. Kétszer - kokainfüggősége és állítólagos bipoláris zavara miatt - pszichiátrián is kezelték.
De nem csak arról van szó, hogy egy visszaeső bűnöző végül teljesen bepörgött.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?