Jámbor: Sok önkormányzati bérlőre még mindig nem vonatkozik a rezsitámogatás

társadalom

Közzétették a kormányrendeletet, ami megmenti a rezsitámogatásból kihagyott, önkormányzati lakásban élő embereket.

Ferencvárosban és a XIII. kerületben például több száz család él olyan önkormányzati tulajdonú házban, ahol a fűtést és meleg vizet biztosító központi gázkazánhoz egy gázóra tartozik. A szolgáltató ezeket az épületeket eddig nem tekintette társasháznak vagy lakásszövetkezetnek, így a kedvezmény se vonatkozott rájuk.

Jámbor András párbeszédes képviselő szerint viszont ez egyelőre csak félsiker. Facebook-posztjában azt írja, a rendelet felhasználókról beszél, márpedig a törvény szerint az számít felhasználónak, aki az épület tulajdonosaként szerződést kötött a szolgáltatóval.

Jámbor András
Fotó: Németh Dániel/444

Jámbor szerint úgy tűnik, a kormány nincs tisztában azzal, hogy az önkormányzati tulajdonú lakásokat többnyire szintén önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok kezelik. Ezek a cégek szerződnek a szolgáltatóval is. „Ezekre az esetekre tehát nem vonatkozik a kormányrendelet.”

Megoldást jelenthetne, ha szerződéseket átírnák az önkormányzatok nevére, de ez hosszadalmas lenne, és az elmúlt hónapokat nem oldaná meg, írja.

A képviselő szerint az előre fizetős vagy feltöltőkártyás órát használó védendő fogyasztók közül is sokan érintettek. Ők a legszegényebbek közé tartoznak, mégis piaci árat kell fizetniük.

Kapcsolódó cikkek