„Történelmi jelentőségűek a kormányzati turisztikai támogatások, mert az intézkedések 30 milliárd forintot hagynak mintegy százezer turisztikai kis- és középvállalkozásnál a következő fél évben” – mondta kedden egy sajtótájékoztatón Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, aki szerint a támogatásokból az érintettek a megnövekedett energiaárakat vagy a béreket is fedezhetik.
„Az intézkedések érintik a turizmusfejlesztési hozzájárulást, a munkaidőkeretet, a SZÉP-kártya szabályozást, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) felé történő adatszolgáltatást, a szálláshely-minősítést, és a VIZA-adatszolgáltatást.”
Szerinte „a kormányzati segítség leggyorsabb és leghatékonyabb módja” hogy felfüggesztik az idén október 1. és jövő március 31. között a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésének kötelezettségét. Emellett a jövő év végéig nem kell a 14 év alatti gyerekek okmányát bemutatni a szálláshelyeken, és a 2021. december 31-ig nyilvántartásban lévő, magán- és egyéb szálláshelyek esetében az első szálláshely-minősítés regisztrációjának határidejét 2024. január elsejére halasztották.