Már két ellenzéki politikus is kereste az elvileg november 19-én munkába álló Integritás Hatóság munkatársait a hivatali címen – hiába. A meghirdetett első napján a Jobbik politikusai mentek oda a Bartók Béla úthoz, majd hétfőn a Momentum országgyűlési képviselője kereste fel a hatóságot. Mindkét esetben azt tapasztalták, hogy zárva van az iroda.
Az Integritás Hatóság most történetének második sajtóközleményében azt írja, ez így a normális. Eszerint ugyanis,
a Hatóság személyes ügyfélszolgálatot nem üzemeltet.
Ehelyett a közérdekű bejelentéseket írásban – postai úton a 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. címen, vagy elektronikus úton a bejelentes@integritashatosag.hu címen – lehet megtenni, írja a közlemény.
Arra is kitérnek, hogy még mindig várják „az elhivatottságot érző leendő munkatársak jelentkezését”, és hogy december elsejéig létrehozzák a Korrupcióellenes Munkacsoportot.
A hatóságot azért állították fel, hogy Magyarország végre megkapja az EU-s pénzeket.
De márt legalább bejutott. Csakhogy kell előzetesen egyeztetni.