18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Oroszország londoni nagykövetének arcába olvasták az ukrajnai háborús bűnöket

háború

„Azonnali kivégzések Bucsában. Harkivban két szemtanú szerint is megvertek, majd lelőttek egy embert, akit egy Oroszországba tartó buszról rángattak le. Kijevben két orosz katona bement egy házba, ahol megerőszakoltak egy 22 éves nőt többször is, szexuális erőszakot követtek el a férjével szemben is, kényszerítették őket, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek a szemük láttára, majd az egyik katona orális szexre kényszerítette a négyéves lányukat is. Ez csak néhány bizonyíték.”

Ezzel a felsorolással kezdte a BBC Newsnight az interjúját Andrej Kelinnel, Oroszország Nagy-Britanniába delegált nagykövetével.

„Az interneten mindenfélét meg lehet találni” – próbálkozott az első reakcióval Kelin „Ezek az ENSZ bizottsága által feltárt bizonyítékok, nem az internet” – zárta rövidre a mellébeszélést a riporter.

Forrás

Mindezek után a nagykövet érvek híján kénytelen volt a beszélgetést magát kétségbe vonni. „Ha politikáról és komoly ügyekről szeretne beszélni, abban benne vagyok, de abban nem, hogy újsághíreket olvas fel nekem” – mondta.

A riporter ezután megkérdezte, hogy ezek szerint nem hisz a beszámolóknak, amelyek szerint háborús bűnöket követtek el orosz katonák, mire a nagykövet azt mondta, el tudja képzelni, hogy „valami történik”, hisz háború van.