„A katolikus egyház megmenthette volna őket, de félrenézett”

egyház

„A magyar püspöki kar nagyrészt neki köszönhetően jutott el addig, hogy a többi civilizált országhoz hasonlóan nálunk is bocsánatot kértek az egyház vezetői a papjaik által elkövetett zaklatásokért” - írjuk Pető Attiláról az egyházon belüli visszaéléseket bemutató új Makróban.

Pető volt az első áldozat, aki névvel és arccal állt elő a történetével, amely továbbra is az egyetlen a számos katolikus gyerekmolesztálási ügy közül, amelyről a média folyamatosan tudósít.

Szeptemberben a TASZ által alapított SZABAD-díj egyik jelöltjeként tartott előadást, amelyet teljes terjedelmében itt lehet megnézni. Mi azt a két részletet emeltük most ki, ahol a pótapjaként emlegetett Snell Györgyről beszél, meghitt gyerekkori emlékeit felidézve.

Forrás

Elmondja, hogy hiába kért segítséget az egyháztól és személyesen „Gyuri atyától”. Amikor még kamaszként először jelentette, hogy Balázs atya zaklatta, akkor nem hitt neki se Snell, se a volt iskolaigazgatója. Balázs atya tagadott, a felettese, egy másik pap pedig - mint később kiderült - hazudott: azt állította, hogy nem volt korábban panasz Balázs atyára. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye inkább a két pap hazugságainak hitt, és további vizsgálódás, hivatalos jegyzőkönyv vagy rendőrségi bejelentés nélkül lezárta az ügyet. Mire tíz évvel később Pető újra nekifutott a bejelentésnek, aminek következtében eltávolították a papot az egyházból, tucatnyi újabb áldozata lett Balázs atyának.

Petőt az azóta elhunyt Snell György és Süllei László, Erdő Péter helyettese is feljelentette zaklatásért, mert telefonon hívogatta az ügyében eljáró személyeket. A pere másodfokon folytatódik.

Nem ez volt az egyetlen eset, hogy az áldozatot jelentették fel egyházi személyek. Több másik áldozat rögös útját is megismerhetik az Isten háta mögött című kiadványukból, amelyet legegyszerűbben itt lehet megrendelni.

Kapcsolódó cikkek